De az, aki hiányzik neked nagyon, az már az első perctől hiányzik, és nem úgy működik, hogy valameddig nem hiányzik, majd egyre jobban hiányzik. Legalábbis nálam így működik. Ha érted mire gondolok. Nem fog egyszerre csak "elkezdeni" hiányozni az, aki nem hiányzott addig.
Tehát Ádám megérkezett. Olyan magas lett, hogy ő hajolt le hozzám megölelni. Én néztem felfelé a "kisfiamra", ő pedig lefelé, rám. Nem úgy, mint amikor kicsi volt, hogy mindez fordítva történt... nagyon furcsa érzés volt.
Büszke voltam rá, no nem azért mert megnőtt, hanem azért, mert megállta a helyét Magyarországon nélkülünk is. Jól tanult, és megmaradt okos, kedves, és szeretetreméltó fiúnak. Persze tudom, hogy minden anya ezt mondja a saját gyermekéről. :)De én féltettem, és féltem, hogy amit mi szeretnénk átadni neki, és megtanítani neki, az valahol elkallódik majd, ha sokáig nem találkozunk. Féltettem a jellemét, és nem ismertem a világról alkotott képét. Furcsa ez, nagyon furcsa. Ádám, akkor 14 éves volt.
De végre megérkezett. Nagyon örültem, hogy szívesen jött, és hogy jól érezte magát velünk míg itt volt. Velünk töltötte az áprilist, és a május felét. Természetesen nem járt iskolába, így a 8. osztályos tananyagot itt kellett megtanulnia, majd májusban mikor visszament Magyarországra, vizsgáznia kellett a megadott tantárgyakból. De ne ugorjunk ennyire előre.
A közös séták, a kirándulások, vásárlások, az első "pizzázás" közösen ... ezek mind feledhetetlen élmények.
Lakótársunknak eleinte nem igazán tetszett Ádám jelenléte, mert így napközben kiszorult azokból a helyiségekből, ahol előtte tengernyi idejében üvöltözni tudott ... most tekintettel kellett lennie arra, hogy más is van a lakásban rajta kívül, miután mi elmegyünk dolgozni.
... és támadt egy hobbija. Elkezdte gyermekünket olaszul tanítani. ... ha akarta Ádám, ha nem. A kapcsolatuk végül is elég jól alakult. Ádám még a kedvenc játékunkra is megtanította. A húsvétot és a férjem születésnapját együtt ünnepeltük. ... és nem csak vele. Időközben az ügynökség, még valakit Anconába küldött dolgozni. Angelinát. :)) Nagyon örültünk neki, és természetesen gyakran meglátogattuk egymást.
Itt volt tehát Ádám. Végre! De hogy családunk igazán teljes legyen, még valaki hiányzott. Ágicu. ... és hiányzott.
