Hát nem! Mi nem akartuk „meglátni”! Már ekkor úgy gondoltuk, hogy láttunk eleget!
Minden nap hallottuk a veszekedéseit, melyeket a szobájában, a konyhában, a nappaliban, vagy az erkélyen, szóval a lakás különböző pontjairól bonyolított … hosszú listája volt azokból a személyekből, akikkel kiabálni tudott… természetesen kihasználva a skype adta határtalan idő lehetőségét …
Nem beszélve arról, hogy irigyelt minket azért mert van munkánk. Jánost, mert ő már dolgozik, engem azért, mert szinte még meg sem érkeztem, már tudom, hogy mikor és hol fogok dolgozni. Történetesen ott, ahol eddig ő dolgozott, az melletti intézményben. Miközben ő már tudta, hogy szerződését nem hosszabbítják meg, így neki nem lesz munkája. ... hmmm ...
De álljunk csak meg egy pillanatra!
Mennyi mennyi apró kocka és mind összefügg! Mert mi is történt valójában?
Gondolkozz!
Mit is mondott az ügynökség nekem? Hol fogok dolgozni? A férjem munkahelye mellett. Ki helyett? Annak a lánynak a helyén akinek nem hosszabbítják meg a szerződését "rossz természete" miatt... és NEKEM kivel kell egy lakásban laknom??? Na kivel? Undorító nem? Mikor erre rádöbbentem, mint egy western-komédia első felvonásában, ott álltunk az ebédlőben szemtől szemben, és nem tudtam mit is mondhatnék, miközben képzeletbeli övemen a képzeletbeli pisztolyom markolatát szorongattam.
Elküld engem az ügynökség, egy olyan helyre dolgozni, ahol még dolgozik valaki, sőt, vele együtt kell laknom, abban a biztos tudatban, hogy majd egyik éjjel belopózik a szobába, és egy jól irányzott mozdulattal elvágja a torkomat az állásának visszaszerzése reményében. Röhej!
Az volt a "szerencsém", hogy végül is nem az ő megüresedett helyén kezdetem el dolgozni, hanem, mint már mondtam ugyanott ahol a férjem dolgozott, az ő főnökének "jóvoltából".
Emlékszel Angelinára, a bolgár lányra? Mivel nem volt senki aki a Michaela helyén dolgozzon, őt küldték Anconába.
Persze Michaela szemében mindenki hibája volt az, hogy ő elvesztette az állását, ő csak áldozat.
Nem beszélve arról, hogy irigyelt minket azért mert van munkánk. Jánost, mert ő már dolgozik, engem azért, mert szinte még meg sem érkeztem, már tudom, hogy mikor és hol fogok dolgozni. Történetesen ott, ahol eddig ő dolgozott, az melletti intézményben. Miközben ő már tudta, hogy szerződését nem hosszabbítják meg, így neki nem lesz munkája. ... hmmm ...
De álljunk csak meg egy pillanatra!
Mennyi mennyi apró kocka és mind összefügg! Mert mi is történt valójában?
Gondolkozz!
Mit is mondott az ügynökség nekem? Hol fogok dolgozni? A férjem munkahelye mellett. Ki helyett? Annak a lánynak a helyén akinek nem hosszabbítják meg a szerződését "rossz természete" miatt... és NEKEM kivel kell egy lakásban laknom??? Na kivel? Undorító nem? Mikor erre rádöbbentem, mint egy western-komédia első felvonásában, ott álltunk az ebédlőben szemtől szemben, és nem tudtam mit is mondhatnék, miközben képzeletbeli övemen a képzeletbeli pisztolyom markolatát szorongattam.
Elküld engem az ügynökség, egy olyan helyre dolgozni, ahol még dolgozik valaki, sőt, vele együtt kell laknom, abban a biztos tudatban, hogy majd egyik éjjel belopózik a szobába, és egy jól irányzott mozdulattal elvágja a torkomat az állásának visszaszerzése reményében. Röhej!
Az volt a "szerencsém", hogy végül is nem az ő megüresedett helyén kezdetem el dolgozni, hanem, mint már mondtam ugyanott ahol a férjem dolgozott, az ő főnökének "jóvoltából".
Emlékszel Angelinára, a bolgár lányra? Mivel nem volt senki aki a Michaela helyén dolgozzon, őt küldték Anconába.
Persze Michaela szemében mindenki hibája volt az, hogy ő elvesztette az állását, ő csak áldozat.
Csak azt mondhatom, semmilyen gondolat nem él ingyen a fejünkben, minden negatív gondolatért megfizetünk. Pénzünkkel, időnkkel, egészségünkkel, boldogságunkkal ... Igen, ő fizetett.
...és mi is, hogy ő ott lakjon munka nélkül! Mert ugye kitalálod te is, hogy ha az ügynökség nem adott neki munkát, akkor vajon miből vonta le a teljes lakbért? Na miből? Az akkor már dolgozó férjem fizetéséből! Természetesen utána pedig a kettőnk fizetését terhelte meg annak a lakásnak a lakbérével, ahol ő is ott lakott... Ugye te is úgy gondolod, hogy ez így a természetes????!!!! Grrrrr....
Amennyiben pedig a habot is szeretnéd megkóstolni a tortáról, elmesélem neked, hogy egy nap találkoztuk a lakás tulajdonosával, aki az aktuális leveit szerette volna elvinni... Mi, csak úgy mellékesen megkérdeztük, hogy mennyi is a lakás bérleti díja. Megmondta. Tudod, ha akkor kerül a kezem közé valaki az ügynökségtől ....
Nos, a lakbér amit említett 200 Euro-val volt kevesebb, mint amennyit mi fizettünk. Telefon az ügynökségnek! Válasz. "Hát egeeeen, mert valahol valaki még nem dolgozik, és annak a lakásnak a lakbérét is ki kell fizetni, ahol az a valaki lakik, és azt azoktól vonják le, akik dolgoznak. Itt így működnek a dolgok..."
Még most is csodálkozol a gondolatbeli gépfegyverrel való hadonászásomon az ügynökségen?
... vagy talán azon csodálkozol, hogy miért nem hagytuk ott az ügynökséget, és kerestünk munkát nélkülük. Elmesélek egy másik trükköt neked.
Mikor sikeres IPASVI vizsgát tettünk, a vizsgát bizonyító dokumentumot nem kaphattuk meg! Hivatalos dokumentum nélkül pedig, ők is tudták, és mi is tudtuk, hogy nem kaphatunk munkát nélkülük. Hát ennyi volt! Akkor még! Tudtuk viszont azt, hogy minden megoldható! Mindent elérhető, és hittük azt, hogy semmi sem lehetetlen. De azt is tudtuk, hogy cselekedni a megfelelő időben kell majd, és nem fejjel rohanni a betonfalnak, csak azért, mert éppen gyilkos hangulatban vagyunk. ... ám meg kell mondjam neked, hogy elég gyakran volt ilyen hangulatunk.
... vagy talán azon csodálkozol, hogy miért nem hagytuk ott az ügynökséget, és kerestünk munkát nélkülük. Elmesélek egy másik trükköt neked.
Mikor sikeres IPASVI vizsgát tettünk, a vizsgát bizonyító dokumentumot nem kaphattuk meg! Hivatalos dokumentum nélkül pedig, ők is tudták, és mi is tudtuk, hogy nem kaphatunk munkát nélkülük. Hát ennyi volt! Akkor még! Tudtuk viszont azt, hogy minden megoldható! Mindent elérhető, és hittük azt, hogy semmi sem lehetetlen. De azt is tudtuk, hogy cselekedni a megfelelő időben kell majd, és nem fejjel rohanni a betonfalnak, csak azért, mert éppen gyilkos hangulatban vagyunk. ... ám meg kell mondjam neked, hogy elég gyakran volt ilyen hangulatunk.
