Büdöslábú barátunk távozása után, de még a bolgár lány, Kremena érkezése előtt, férjem három hónapos szerződése szépen, csendesen november 30-án véget ért.
Jött Simone. Széles mosoly. Na mit gondolsz miért? Colloquio azon a helyen ahonnan, az addigi tudomásunk szerint, mindkét jelentkezőt visszautasították. Tehát meghallgatás ott, ahol sem a lengyel kolléganő, sem pedig a "borszakértő utcai zenész" nem felelt meg. Vagy ki tudja miért!? Ez volt a hivatalos szöveg Simone részéről. Már nem kérdeztünk többet. Ez van és kész... Röhögtünk. :)
Férjem elment tehát ebbe a csodaintézménybe, ahol ez a kettő, az egészségügy tudományának neves ismerői, sem járt sikerrel. Persze vele két nap múlva közölte Simone, hogy következő héten hétfőn, máris kezdhet. Csakhogy!
A felvételi kérelmet már abba az intézménybe is elvittem, ahol én dolgoztam, és férjem már ott is volt meghallgatáson, így csak az onnan érkező válaszra vártunk. Egyébiránt a "csodahely" egyáltalán nem volt szímpatikus, legfőképpen a főnővér személyével együtt nem. De ez a munkahely már adva volt, mint lehetőség. Egyetlen bökkenő volt vele, csupán egyetlen hónapra szólt ... tudtuk meg Simone-tól, továbbá azt is, hogy a szerződést elég akkor aláírni, amikor első nap férjem munkába áll.
Rövid töprengés után úgy döntöttünk, nem vállalja ezt a munkát, megvárjuk a másik intézmény döntését. Merész húzás volt, elismerem. Simone, aki mint már írtam kis termete és olasz létére elég emberségesnek bizonyult, megértette a dolgot. Tolmácsolta a nápolyi irodának a döntést, akik természetesen azonnal felhívták férjem - mint egykoron engem. A hangnemet ugyan nem hallottam, de mivel ismertem Rozit, el tudtam képzelni a fenyegetőzést és a csalódottságot.
A helyzet a következő volt. Nem fogadjuk el az állást? Ha nem dolgozunk tovább az ügynökséggel, nincs jogunk az általuk bérelt lakásban lakni, így azonnal költözzünk ki! Az mindegy, hogy fizzettünk érte! Sőt, többszörösen is. Ez csak utólag derült ki, mikor a férjem volt főnöke a munkahelyemen egy év után a kollégám lett. Mikor is elmesélte, hogy a likvidációs dijat, mely minden szerződés megszűnése után jár a munkavállalónak az utolsó bérrel együtt, az ügynökség szépen zsebre tette. Nahát! Micsoda meglepetés!
Mondanám, hogy az utolsó húzásukban sem voltak tisztességesek, mint addig sem, de ez nem igaz. Mert nem ez volt az utolsó húzásuk!
Kissé megszeppentünk a "költözzünk ki de azonnal" ultimátumtól, de azért annyira nem, hogy karácsony előtt ne hívtuk volna fel Simone-t megbeszélni ezt az "azonnal" határidőt. Simone válasza, keressünk, amikor találunk, akkor költözünk. Persze ez sem ilyen egyszerű, és addig még a történetben történt egy - két csavar!
Egyik nap levél érkezett az ügynökségtől. Rövid tartalma arról mesélt, hogy férjem ellen eljárást indítanak, mert ekkor és ekkor a megbeszélés szerint nem vette fel a munkát, kötelességét megszegve, mulasztással vádolják. Szerezzen hivatalos képviselőt, és jelenjen meg ekkor és ekkor, itt és itt, magyarázattal szolgálni a történtekre és viselni ennek következményeit!
Amikor az ember ideges, nagyon ideges, képtelen gondolkodni. Elméje elmenne a kétségbeesés határáig és nem találna vissza, ha nem lenne valaki mellette, aki szinte kívülálló. Mondom, szinte. Nos neki, ennek a "szinte kívülállónak" ha szerencsés, még van egy röppke pillanata, mikor józanul tud gondolkodni, mielőtt még a totális kétségbeesés rajta is urrá lenne.
Mondanom sem kell, hogy férjem elsápadt, és kissé rogyadozni is láttam a lábát... most persze humoros vagyok, de akkor ez cseppet sem hatott annak! Mert lássuk csak az agyán átsuhanó gondolatokat... b*meg, f*om, pénz, jogok, ügyvéd... és mindezt olaszul ... és ha jobban belegondolsz, nekünk egyik sem volt. Sem ügyvédünk, sem pénzünk az ügyvédre, nem voltunk tisztában a jogainkkal sem, és kapcsolj mindehhez egy roppantul kevés nyelvtudást!
De ez volt az a helyzet, "amikor az már mindennek a teteje" volt! Ott ültem a levél fölött, majd letettem, elvörösödve kétségbeesett férfemre néztem és dühtől remegő hangon mondtam: "Ez már mindennek a teteje! Nincs joguk az eljáráshoz, hiszen alá sem írtad a szerződést!"
Mint leírtam neked, a szerződést elég lett volna az első munkanapján aláírni. Mivel azomban nem ment el, így a szerződés sem került aláírásra! De az ügynökség még meglépte ezt a szemét, szemét húzást!!!
Simone. Telefon. Persze ő érti, és nem érti mi ez a levél stb... Mint később megtudtuk, akkor sem állt volna jogukban ilyen levelet írni, ha mindez megtörténik. A próbaidő alatt ugyanis a szerződés bármelyik oldalról következmények nélkül felmondható! Legfőképpen, akkor amikor csak egy hónapos szerződésről beszélünk. Legfőképpen nem egy olyan helyzetben, mikor az az ügynökség akar eljárást indítani, amelyikkel semmilyen szerződést nem kötöttünk. (Mint emlékszel az előzményekre.)
Kidühöngtük magunkat (elmentünk pizzát enni). Letörögettük a verejtéktől gyöngyöző arcunk, megölelgettük, és hátba veregettük egymást, hurrá de f*sza csapat vagyunk, majd teljes gőzzel vetettük bele magunk - karácsony előtt - a lakáskeresésbe. Egy 2-3 szobás lakás bérleti dijja (itt Padovában) kb. 550-750 euro között mozog. Persze ez függ attól is, hol van az ingatlan. Belváros, külváros, lakás, ház, garázzsal vagy anélkül, bútorozatlan, bútorozott.. stb.
A lakásbérlés íly módon működik Olaszországban: Az ingatlanközvetítő irodának fizetni kell egy havi lakbérnek megfelelő összeget. A lakástulajdonosnak, aki a lakást kiadja, az aktuális havi lakbért előre, és három havi, azaz három havi kaukciót, amit az elköltözésed után visszakapsz. Jöbbik esetben! :) Tehát ha jól számolsz, összesen öt, azaz öt havi lakbérnek megfelelő összeget kellene kifizetni. Csak úgy, a zsebedből. Azonnal. Akár kétségbe is eshettünk volna!
