Egyedül maradtam, hogy megküzdjem az ügynökség ostobaságaival és hazugságaival, Nápoly forgatagával, a várakozással… az idővel, és a magánnyal.
Természetesen voltak lakótársak, bolgár lányok, Rosi és a többi hibbant olasz, nem voltam egyedül, de mégis magányosan! Naponta beszélhettünk egymással skype-on, mert férjem elvitte magával a gépünket, viszont új lakótársunknak, Andinak is volt egy laptopja és megengedte, hogy esténként használjam.
János nagyon hiányzott, már attól a pillanattól kezdve, hogy az állomáson felszállt a vonatra.
János nagyon hiányzott, már attól a pillanattól kezdve, hogy az állomáson felszállt a vonatra.
De tenni kellett, csinálni kellett tovább, azt is amit elvártak … ott legyél a szemük előtt, hidd el a hazugságaikat (vagy legalábbis tegyél úgy), egyél igyál, éld túl az „éjszakát”… higgy!
" ... A felismerés nem más, mint egy olyan kirakójáték, melynél nem tudjuk előre, hány darabból áll majd. És csak akkor nyerjük meg a játékot, ha a teljes mozaik összeállt ..."
… és itt a következő csoda.
Az ügynökségen egy nap megkérdezték, hogy akarok e előbb elutazni, mert lenne egy hely ott, ahol János dolgozik, pontosabban a szomszédos intézményben... egy olyan lány helyére kellene mennem, aki nem "jött ki" jól a főnökeivel, és így nem hosszabbították meg a szerződését. Természetesen mint utóbb kiderült, rögtön azután, hogy megérkeztem Anconába, szó sem volt másik munkahelyről…! Legalábbis nem azonnal, ahogyan azt az ügynökség állította.
De még azelőtt, hogy megérkeztem volna Anconába, János beszélt rólam a főnökének, és elmondta, hogy én Nápolyból érkezem de még nem tudtak munkát adni nekem… (Mintha sejtette volna előre... vajon honnan? :)) Majd miután megérkeztem a főnöke felhívta az ügynökséget, hogy 2 hét múlva lesz egy üres állás, ahová küldjenek el engem.
De még azelőtt, hogy megérkeztem volna Anconába, János beszélt rólam a főnökének, és elmondta, hogy én Nápolyból érkezem de még nem tudtak munkát adni nekem… (Mintha sejtette volna előre... vajon honnan? :)) Majd miután megérkeztem a főnöke felhívta az ügynökséget, hogy 2 hét múlva lesz egy üres állás, ahová küldjenek el engem.
Így felszálltam hát a vonatra, Ancona felé… búcsút intettem Nápolynak…!
