A szállodában töltött éjszaka után beköltöztünk abba az egy szobácskába ...és ismét csak csodára vártunk... ami nemsokára meg is érkezett. Kolláganőnk egyik szeptemberi nap közölte, hogy kerestek egy saját albérletet és odaköltöznek szept. 15.-től. Hát ez remek! Gondoltam! Örültem is meg nem is.
Nem szeretnék többet írni a mindennapjainkról: egy 3 szobás lakásban két család, azaz 7 ember... Hozzá tartozik, hogy a férjem dolgozott, én nem, mert nekem nem volt (még) az ügynökségtől munkám... és mint utóbb kiderült, nem is tudtak adni. De most, ahogyan visszaemlékszem, nem is számítottunk erre, ugyanis én gőzerővel kerestem az állásokat.... és itt is ismét csak a csodára vártunk. ... ami nemsokára meg is érkezett. De ne rohanjunk ennyire előre :))
Tehát augusztus 15. Ferragosto, hétfő, nemzeti ünnep.... minden zárva. ... és egy szoba, ágyak nélkül ... hát mit volt mit tenni: a földön aludtunk. Te aludtál már a földön? Nem? Elmondom akkor, hogy elaludni még csak csak elalszol, mert olyan fáradt vagy, mert sokáig húzod a lefekvés idejét. ... hogy ne kelljen sokat a földön töletened. Lefekszel hát olyan későn , amilyen későn csak lehet ... elalszol ... majd felébredsz, hogy kicsit fázol a leterített szőnyegen ... és nem csak hogy fázol, ez lenne a legkevesebb, de úgy fáj a vállad, és a hátad, hogy a mozgással és fordulással kisebb fajta háborút vívsz a fájdalommal és a nyilalással... közben azt kívánod, bárcsak bent lehetnél az ügynökségen és egy automata fegyverrel a kezedben, kedvedre kocsonyává lőhetnéd mindenki fejét ... dehát keresztény vagy! Nem kívánhatsz ilyesmit! Majd újra elalszol.... és újra felébredsz ... most a másik oladalad és vállad nyilal ...
Kettő éjszaka ... és mindkettő a földön. Harmadik nap vettünk egy ágyat az IKEA-ban. Mit mondhatnék?! Meg voltam elégedve :)) Hogy miért a harmadik nap? Egyszerűen azért, mert addig minden bolt zárva volt. Pech.
A kedves szerb család tehát elköltözött szeptember közepén. Egyedül maradtunk... ez a dolog világos oldala! Király!!! Gondoltam. ... de Az egész lakbér a miénk! Ez volt a sötét oldal.
Már megismertük az ügynökséget. Mikor a család elköltözött és végre egyedül maradtunk, pár nap után szánk szélén azzal a bizonyos kis mosollyal indultunk az éppen csörgő telefon felé ...
Rozi. Hááát ő megkérné a férjemet, hogy ugyan menjen már ki az állomásra - hiszen nekünk van autónk!!! - mert érkezik egy új lakótárs, akit már ismerhetünk Anconából, egy (A) lengyel kolléganő, akiről már írtam neked - a tökéletesség "netovábbja"! :))
Roppantul örültünk tehát! De annyi baj legyen! beköltöztettük a nappaliba, ahol volt az a bizonyos kanapé.. ágyként használhatta. Természetesen azonnal felhívta az ügynökséget! De mit is lehetett a válasz, mint az, hogy ez csak átmeneti megoldás, mert a leendő munkahelyén, ahová mennie kell meghallgatásra van szállás, és ha megkapja az állást, megkapja a szállást.
Parole parole parole ...
