Mintha csak megérezte volna.
János menjen Padovába colloquio-ra holnapután (pénteken), és ha megfelel, hétfőn kezdhet. Ó! Fehívtam Rosit.
Nem hittem a fülemnek! Rosi, úgy adta elő ezt a verziót, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy nem is történhetne másképp, és hogy szilárd meggyőződéssel rendelkezik arról, hogy én ostoba, hiszékeny és totál idióta vagyok. Hogy egy padovai lakás felét, és ennek a lakásnak a felét is a férjem fizesse ... nem tudtam mit mondani ekkora aljasság hallatán! Vagyis dehogynem tudtam. Egy frászt!
Első dühömben letettem a telefont. Úgy éreztem felrobbanok ott a parkolóban. Mindannyian ledöbbentünk, és egyikünk sem szállt be az autóba, hogy hazainduljunk, vagy visszaforduljunk és elfogadjuk a másik ajánlatot. Csak ültünk ott a parkolóban totál összezavarodva. Összegezve a dolgokat. Az ügynökség azt akarta, hogy János menjen dolgozni, mi maradjunk abban a lakásban, tekintve hogy így, annak a lakbére is fizetve lenne - hiszen MI ott lakunk! Azt még nem írtam, hogy Padova kb. 350 km Anconától északra. Tehát nem a "leugorjunk e ma délután a tengerpartra?" kérdést kellett eldöntenünk.
Bár azt ne kérdezd, hogy honnan szedte mindezt, és mitől változtak meg hirtelen a dolgok, mert közben úgy 10 perc telhetett csak el ...
Már csak azt nem tudtuk, hogy mi lesz akkor, ha nem felel meg a felvételi beszélgetésen a férjem. Bár ez inkább csak őt aggasztotta. Én bíztam benne. :) Aggasztotta a dolog, mert gondold el, hogy összecuccolunk. Minden dolgunk az autóban, elköltözünk, 350 km, és azután mégsem kapja meg az állást. De mint már mondtam, én bíztam benne.
Engem inkább az nyugtalanított, hogy ismerve az ügynökséget, ez is egy újabb "húzás", hogy időt nyerjenek, és nincs semmiféle állás Padovában, csak jól megutaztatnak minket saját költségünkön, had fogyjon a pénzünk, és addig sem ülünk a nyakukon noszogatva őket újabb munkáért. De ezen felbátorodva, ha már egyszer utazunk, akkor járjunk mi túl az ügynökség eszén! Talán sikerül. Ha nem lesz állás Padovában, vagy ha nem kapja meg a munkát, akkor irány a Bologna melletti kisváros! Nem is pakolunk ki.
Így történt, hogy minden holminkat összeszedve, péntek reggel beültünk az autóba. Búcsút intettünk Angelinának, Bettinek és "Olaszország könyökének" majd elindultunk utunk következő állomására Padovába, a 11:30-kor kezdődő "felvételi" beszélgetésre.
